A halogatás az a sír, amibe a lehetőség van eltemetve.
Ha életünk olyan szakaszába érünk, amikor elkerülhetetlen hogy változtassunk rajta, akkor a halogatás az amivel az adott helyzetben a legtöbbet árthatunk magunknak. Abban az esetben ha ott és akkor nem teszünk egyetlen apró lépést is előre, mert azt látjuk hogy a halogatás a megoldás és az élet majd úgy is megoldja, akkor általában az élet megoldja. A halogatás két legjellemzőbb oka az önbizalomhiány és a döntéstől való félelem. Amikor a lehetséges megoldáson gondolkodunk, akkor van két jellemző gondolati sík, ami biztos, hogy nem a megoldás felé visz. Ezek a következők:
– Az a baj hogy….!
– Jó, de mi lesz akkor ha….?
Amikor a problémás élethelyzetünkre, egy döntést keresve ezt két gondolat jellemzően meg van bennünk, akkor tulajdonképpen a kifogásokat keressük és halogatás lesz a vége. Jellemző módon amikor az élet hozza magával az általában kényszeres változtatást, az mentálisan jobban megvisel minket mint az, amikor még lett volna lehetőségünk mérlegelni a döntés előtt. Utólag pedig amikor visszatekintünk az adott helyzetre, megállapíthatjuk hogy ha nem hezitálunk olyan sokat, ha nem kifogásokat keresünk a megoldási lehetőségek helyett, hanem minél előbb lépésre szánjuk magunkat akkor az esetek többségében rosszabb már nem történhet, mint amiben benne vagyunk. Sőt! Életünkben annál gyorsabban következhet be a minőségi változás, minél kevesebb időt töltünk abban a helyzetben amiben elégedetlenek, boldogtalanok vagyunk. Ha a halogatást magunk mögött hagyva lépéseket teszünk előre, akkor önbizalmunk visszaszerzésén is dolgozunk egyben, ami előbb kisebb, majd nagyobb sikerélményekhez vezethet minket. A célunkig vezető útról pedig ha szakaszonként visszatekintünk,akkor bölcsen megállapíthatjuk, hogy a halogatás bizony korábban nem volt jó döntés és ha a halogatás helyett minél előbb tettekre szántuk volna el magunkat, akkor már korábban is elérhettük volna a célunkat és életutunkat elégedetten és boldogabban folytathattuk volna tovább.
